Attila vagyok és ma az Univerzum Ősi nyelvén fogok beszélni egy messzeségből felemelkedett régi tanítóm kérésére.
A tudás megtalálása nem kötődik évek hosszas tanulmányaihoz. Maga a szó: találni magába foglalja, hogy a tudás mindíg is létezett és ennek a gondolatnak az értelmében mi csak felfedezzük azt. Ma arról fogok mesélni , hogy miként lehetséges tudást találni , mint egy kincset amely a feledés teljes homályába sűllyedve várja a te energiától duzzadó kereső asztrál pillantásod, hogy megmutathassa magát neked.
A 2o. Század fordulóján Nemesi ranggal érkeztem egy jól rendezett Arisztokrata Magyar család köreibe. Genetikai felépítésem szerint tudós felfedező testet kaptam. Erős állkapocs, szűk kökény szinű magyar szemek, középbarna haj, és magyaros szittya test lett az ajándékom. Sokszor megmosolyogtam azt az energiát amivel a kisasszonyok csak vehemens nevetéssel tudtak megbarátkozni. A kornak megfelelő test tartással mozogtam a világban és szüleim ösztönzésére felsőbb iskolák padjaiban unatkoztam végig ifjuságom.
Apám pipázó vadászgató, kártyától undorodó nőcsábász volt. Gyerekkorom során talán három alkalommal beszélt hozzám többet mint öt tíz perc, -ami különössebben nem zavart- hiszen jobban kedvelte a borospincéinket és a begyes cselédlányokat mint a gyereknevelést. Egy napon hajlandó volt közlékennyé válni egy jó villányi fehérboros üveg közelebbi vizsgálgatása után. A lóistállóban futottunk össze és ugyanazzal a lóval szándékoztunk kilovagoilni. Ő Isten tudja melyik faluba, -biztos nem gyónni- én pedig ásni. Egy Atlantiszi település romjaira akadtam teljes véletlenséggel, és ezt akartam felderíteni.
Apám vidám hangon tudatosította, hogy hasonló az izlésünk lovak terén, és hogy miért nem lovagolunk ki együtt. Ennek eredményeképpen egy hosszú, vadásztörténetekben gazdag anekdota sorozat boldog hallgatójává válltam. Sem az ő, sem az én terveimből nem lett semmi aznap. 19 éves voltam, apám pedig 59. Érdekes kapcsolódás alakult ki közöttünk mire a nap végre lehajtotta agg fejét a Somogyi hegyek mögé. Ahogy a félhomály apám farkas vakságát előhozta, szavai egyre bizonytalanabakká váltak , és kérdéseket kezdett felém zúdítani. Az Iskola mellé járt leginkább egészen addíg amíg tiszti rangban be nem állt a császári hadakhoz. Számára a tudás felesleges tudatmódosító szert jelentett és nem vette sokba azokat akik egész életüket a tudás megszerzésére tették fel. Aznap este azonban mégis érdeklődést tanusított, talán azért mert a sötét eltakarta az érdeklődéstől izzó szemeit. Kérdések tömkelegét zúdította felém először csak a csillagászat, a bolygók kószálása egymás körül , majd az asztrológia felé irányítva gondolatait. Soha nem ismertem bölcs embernek, és valójában nem is igyekeztem előző életeiben kotorászni. Kérdései egyre intrikussabb hajlatot formáltak amint a metafizikai gondolatok világába akart betörni. Ahogy a csillagok egyre fényessebben ragyogtak ezen a téli koraestén, apám egy érdekes metamorfózison ment keresztül. Aki ezt az írást olvassa tudja mit jelent ez. Nem kell több csak egy beszélgetés egy bizonyos emberrel ahoz, hogy egy egészen új univerzum lakójává vállj és mindörökre megváltozzanak a gondolataid, a világnézeted, és az ahogyan megérted a végtelenség hatalmas lehetőségeit.
Ahogy kérdésivel egyre mélyebb gondolatokba merítette el magát elhatároztam, hogy felkutatom az előző inkarnációit. Hatalmas meglepetés ért hirtelen. Egy olyan erős technológiába ütköztem amit azelőtt soha nem tapasztaltam. Kapuk végtelensége és életek ezreinek computer fájl kódjai fogadtak. Semmit nem tudtam kinyitni, olyan erős lakat alá voltak ezek az életek bezárva, hogy azt mindegy hány tízezer éves voltam sem tudtam kinyitni. Ekkor értettem meg az Atlantiszi romok eredetét a családunk birtokán. Apám lelke szorosan hozzá volt kötve ehez a földhöz és egy olyan komoly technológiával zárta le Atlaniszi őslénye a reinkarnációkban való kutakodást amelyet ma már és ma még nem ismerünk. Ezt a kódot csak 2o77-be tudtam feltörni, ám addigra Apám ezt saját erőből tette meg.
Nem tudtam minden kérdésére válaszolni, mert nem válaszolhattam hiszen az akkori földi tudás ezt nem engedélyezhette. Sem bizonyíték, sem teszteredmények , sem tudományos alátámasztás nem létezett a kérdéseire adandó válaszokra. Válaszolhattam volna egyszerű nyelven de csak olyan ezoterikus válaszokkal tudtam szolgálni amik elégedetlenné tették és mostanra már egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy elkezdett az Univerzum végtelenségéből olyan válaszokat letölteni amiknek logikai alapja és jövőbeli technológiai bizonyitékai is voltak. Nem szakítottam félbe. Csak az istállók fénye zökkentette vissza régi önmagába. Hirtelen hallgatott el, mintha bűnt követett volna el már csak a szavak kinyilatkoztatásával is. Energiai mezőinek bizonytalanságát nem voltam hajlandó visszaállítani, hiszen tudtam, hogy kinyíltak olyan kapuk amik ezt az embert egy újabb stádium magassabb fokához fogják elvezetni.
Álltalában nem evett együtt a család, de aznap este apám elrendelte, hogy mindkét hugom és anyám is ássák ki magukat titkos női foglalatosságukból, mert mától minden este közös vacsora lesz.
Anyám inkarnációit régen leolvastam. Fejlődésének nagyon alacsony fokán állt, de ez apám hirtelen megvilágosodásának köszönhetően rohamos fejlődésnek indult ebben az életében. Anyám szája vékony volt és kemény. Dús szőke haja mindíg a legpompázatossabb formákat öltötte. A teste aránytalan volt, de ez nemesi házasságoknál mit sem számított, apámat meg ilyen apróságok soha nem zavarták ha nőröl volt szó, minden nőt ugyanúgy szeretett elcsábítani, nem tett különbséget alacsony, sovány molett és szép között.
Anyám általában hideg kék szemei aznap este furcsa fényt öltöttek, keskeny ajkai kicsit fellazultak, és általában szépen formált szavai kissé hirtelenebbek voltak, bizonytalanabbak. Az egész este a szegény emberek ünnepi hangulatát öltötte. Mintha nem is egy arisztokrata család vacsorája lett volna. Apro szeretet csillagok repkedtek, érdeklődő pillantások, és emberi drámák kezdetei nyilatkoztak meg.
Mindkét hugom titokzatos áhitattal leste apám ércelődő humoros gondolatait, öniróniáját és anyám elcsábítására tett megjegyzéseit. Az est fénypontja anyám első kacagása volt. Tudtam, hogy mindenki a villányi fehérre gyanakszik apám hirtelen átalakulásával kapcsolatban, csak én tudtam, hogy egy olyan Atlantiszi tudós ül közöttünk akit évszázezredek választanak el valódi otthonától: a mindent tudás könyvtárától.
Apám élete megváltozott. A bor még mindíg szerves részét képezte mindennapjainak, de az ősi könyvtár könyveit is lapozgani kezdte. Titkos örömet okozott az amikor a Pécsi egyetemről hazatérve élménybeszámolóit hallgattam. Ilyenkor a maradék hétvégémet azzal töltöttem, hogy a felújított dolgozószobájában tornyosuló könyvek lapjait telejegyzeteltem utalásokkal és útmutatókkal még mélyebb tananyagot tartalmazó könyvekhez. Hosszas beszélegetésekbe mélyedtünk, és meglepetések után értek a meglepetések ahogy fejlődését szemléltem. Apám nem magolt, nem tanult, hanem felfrissített. Olyan soha nem hallott gondolatformákkal rukkolt elő minden látogatásomkor amiről még soha nem hallottam. Arra próbáltam ösztökélni, hogy írjon. Ezt mosolyogva utasította vissza.
Az egyetem befejezése a történelem tudományok doktorátusát adta a kezembe. Erre azért volt szükségem, mert régészeti kutatásokba akartam fogni. Apám figyelmét is efelé próbáltam terelni, mert kapcsolatunk olyan barátsággá alakult amit nem szivesen hiányoltam. Érdekes, soha nem hallott gondolatai szinte elnyugtatták örökké munkában tevékenykedő spirituális technológiákon ügyködő szellemem. Szavai olyan frissítő olajok voltak szerkezeteim építéséhez amelyeket nem tudtam nélkülözni. Ősi lénye a tudás hihetetlen mélységeit rejtette, de mint minden emberi lény aki a földön született meg először, szerette ha a realitás talajával kötödik össze a készen kapott szellemi építmény. Ezért olvasott, hogy gondolatait és örökérvényű tudását, különböző tudósok és gondolkodók munkáival tudhassa összekötni és bizonyítani.
Anyám mindeközben kivirult, és ez egy olyan eseményhez vezetett amire nem számoltam. Egy szegedi Arisztokrata lányát szemelte ki nekem feleségül. Mint tudós doktor megengedhettem volna magamnak az agglegény sort de mint nemes, ez kizárt dolog volt, főképp mert én voltam az első és egyetlen fiú. Ez a kényszeres házasság amiben kevésszer volt részem, ugyancsak nem számolt technológiai előrejutást eredményezett.
A jövendőbelim egy első pillantásra csendes, formás alacsony teremtmény volt. Ahogy tekintetünk összeakadt megismertem. Többször találkoztunk már és ez valamelyest megnyugtatott. Nem tudjuátok elképzelni a színjátékot amit mint örökké emlékező folyton megszülető emberként állandóan játszanom kellett. Karolina mélyen értő világosbarna szemei ezt a színjátékot megelőzték. Engedtem, hogy végigmotozza lényemet, és egy enyhe telepatikus csatornát is nyitva tartottam közöttünk. Az ember sok olyan dolgot tesz aminek következményeire a cselekedet pillanatában nem gondol, hiszen precedens sem létezett rá soha.
Ez a kommunikációs csatorna megengedte azt, hogy jobban megértse távolságtartásomat de a felszínen társasági lény kapcsolatomat az emberiséggel. Nem lepődött meg hiszen ismert. Tanítványkényt ismertem meg a kaukázusban. Ő is furcsa kötödést tanusított a családom birtokán lévő Atlantiszi romokhoz. Még nem voltam kész, hogy ezt megosszam velük. Apámnak először az archeológia tudományában és a történelem tudományban kellet elmerülnie ahoz, hogy végül eljusson Homéroszhoz, és az Atlaniszi beszámolókhoz.
25 éves voltam amikor apám felvetette, hogy érdekelné a régészet.
Pécsett tanítottam, és az évadot nem hagyhattam befejezetlenül. Megkérdezetem, hogy hol ásna szivesen. Ur városát említette meg. Miért pont Ur nem teljesen értettem, de elmagyarázta, hogy a bibliai Sumér nevek és az Ősmagyar történelmi nevek között kapcsolódást lát. Belül hahotáztam, hiszen telitalálat volt ez a felfedezése, de akadékos kérdéssekkel próbáltam méginkább felkelteni az érdeklődését. Ez sikerült is, és az évad befejeztével egy egész expedícót szervezett titokban, mert nem akarta magára vonni a Magyar arisztokrácia első világháború előtti méhkas jellegű haragját.
Még nem tudtam, hogy Karolinát is vigyem e magammal az akkor még angol felségterületre. Ezt a döntést sem én hoztam meg , hanem a lángoló érdeklősés amit az ősi titkok kiásásának reménye és apám teóriájának helyeslése hozta meg. A készülődés izgalma Apámat és Karolinát is magával ragadta. Apám az adósságtól mentes nemesek ritkasága volt, ezért az expedíciónk is szegényesen indult. Ebbe sem avatkoztam bele, hiszen tudtam, hogy a földi ember a nehézségek hatására csodákra képes. Az expedíció amúgy is kincsek tömegét igérte.
Anyám, Apám legújabb hóbortját mosolyogva figyelte, és boldog volt, hogy az Ő férje nem a lehetséges háború habzó szájú éltetésével van elfoglalva, hanem a mesebirodalom titokzatos csodáival ami az ő hálószobáját csak még melegebbé varázsolja.
Azokban az években senkit nem zavart a régészexpedíciónk. Az út olcsó volt, a segédmunkaerő egy rossz csizma áránál is kevessebbe került. Apám olyan érdekes megérzéssel válogatta ki az ásatási helyeket amiken folytonosan mosolyognom kellett. Ahogy a rétegeken haladtunk napról napra, a legeleső réteg felé koncentráltam a figyelmét. Az űrkapszullához. Álmatlan éjszkakákat fordítottak Karolinával az ékírás megfejtésére. Apám ösztönösen a régi paraszti nyelvet használta, a szógyököket és szótöveket. Az írás nagyrészben megfejtetlen maradt mert elkövette a hibát -amelyért természetesen nem szólhattam-, hogy az Akkád iratokat próbálta feltörni a magyar nyelvvel. De Apám valódi feladata –tudtam-, hogy nem a Sumér nyelv magyarral való megfejtése, hanem az Atlantiszi kódok feltörése önmagában, ezért siettettem a kapszulla felé.
Kitört a háború. Ez a közelkeleten is káoszhoz vezetett ami az ásatásokat veszélyessé tette.
Rablóhadjáratok ellenőrizetlenűl pusztítottak, vallásos fanatizmus éledezett a muzlim világban, és ennek a tölcsérnek a közepébe keveredtünk.
A munkások elhagyták a területet, apám és én ástunk lázasan, mert érzetem az energiamezők rohamos átalakulását és tudtam, hogy nekem személy szerint nem sok időm van. A birtokunkon valószinűleg már várt rám a behívóm, és Angol felségterületen áskálódva ellenséges kémeknek számítottunk. Természetesen tökéletes Brit angollal én még áshattam volna ott a háború végéig de Apám csak németül, Karolina pedig csak franciául beszélt mint idegen nyelv. Karolina még talán elment volna fanciának, de apámat mindenképpen a hadifogság réme fenyegette, ráadásul egy sivatagban.
Elértük a kapszullát. Az ajtó szét volt szaggatva. Bronz balta nyomaival volt tele. A Technológiai berendezés szét volt miszlikre volt tépve, csak az elmozdíthatatlan űrutazáshoz elengedhetetlen eszközök maradtak benn. Az egyik ágyon –valószínűsítettem-, hogy rég elhúnyt volunteer barátom egyik levetett utolsó Sumériai inkarnációja feküdt. A koponyán sérülés nyomai voltak, valószinűleg ugyanaz a balta okozta mint az ajtón tátongó nyílásokat.
Apám először meg volt róla győződve, hogy egy sírkamrára akadtunk. Kissé csalódottnak tűnt először de ahogy a port kényelmetlen mormogással törölgette le a műszerekről láttam ahogy izgatottsága az egekbe szökik. Karolina lélekszkadva loholt le a gödörbe törmeléklavinákat sodorva magával, amik ismét félig betemették a kapszullát. Izgatott vitába kezdtek, amíg én módszeresen pucolni kezdetem minden műszert. Apám szivének zakatolását szinte hallani véltem. Karolina izzadni kezdett ami nála az izgalom legutolsó jele. Nem értették. A műszerek soha nem látott technológát nyitottak fel.
A következő néhány nap a kapszulla kiásásával telt el. Egy szomszédos faluból sikerült tökéletes arab tudásomnak köszönhetően néhány embert munkába állítanunk. Fából terveztem egy ősi, jó áttételű darút amit villámgyorsasággal építettünk meg. Karolina soha nem látott fénnyel ragyogott. A Sumér földet égető nap gyönyörű aranybarnára pirírotta az arcát. Haja kifakult és az ásástól megizmosodott végtagjai kivánatosan feszültek mellettem. Ez volt az első nap Földi inkarnációim során amikor úgy érzeztem többé nem tarthatom magamban a titkom. Tudtam, hogy nem Ő az akivel a végtelenséget együtt kell majd töltenem, de tudtam, hogy Ő az aki ezt a titkot jól tudja majd használni.
A földön káosz uralkdott. Mi önkéntesek pontosan tudtuk, hogy melyik önkéntesek szűk csoportja okozza ezt a tudat felrobbantó kaotikát. Karolina elnyugodva pihegett mellettem egy kellemes szerelmeskedés után. Feszes izmai hívogatóan tárták elém a földi nők örökké működö kis varázslatait. Ezt csodáltam mindíg bennetek földi nők, hogy Gaia olyan csábító energiával ajándékozott meg benneteket amit semmilyen földi háború nem merészelt megbolygatni. Ennek az energiának a szentsége még a spirituális harcmezőkön is tabu maradt.
Mélyen a szemébe pillantottam és megkérdeztem tőle, hogy akarja e tudni mi az a kapszulla amit találtunk. Azt felelte igen. Megkérdeztem tőle , hogy akkor is kiváncsi rá, ha ez a feje tetejére állítja a világról alkotott képét. Erre ő azt felelte, hogy a világról alkotott képe az utóbbi néhány hétben a teljes káoszt tükrözi. Erre megkérdeztem tőle tudja e ki vagyok, erre Ő azt felelte, hogy van róla elképzelése, de nincs rá bizonyítéka csak az álmai, és néhány alfában eltöltött pillanat rövidfilmjei. Erre megkérdeztem tőle, hogy akarja e látni az emberiség teljes történelmét egy perc alatt, és elmagyaráztam neki, hogy ez egy olyan élmény lesz mint amikor valaki visszaalszik három percre és 25 év eseményeit álmodja meg teljes részletességgel. Erre azt mondta, hogy ez nem zavarja abban az esetben ha utána ismét szeretkezünk.
A letöltés gyors volt. Mindent értett, de a tudás súlya álomba merítette és egész éjjel hánykolódott emiatt. Gyógyító energiák és tudattágító kristáyok tömkelegét használtam fel, és így hajnal 5 óra felé végre mély alvásba merült. Jóleső halk horkolása engem is megnyugtatott.
Amikor kiléptem a sátorból meglepő kép fogadott. Még nem selytettem semmi veszélyt. Arabok százai gyülekeztek a romok körül imába merülve.
Karolina álmosan dugta ki a fejét és rámvigyorgott. Ez egy huszadik századi nő felszabadult vigyora és nem egy ősi szokásoktol megmerevedett mosoly, amit azidáig láttam tőle. A tudáés súlyát különböző technológiákkal lazítottem fel az agytekervényei között, és ez felszbadulttá lazává varázsolta.
Ami ezután következett az a földön uralkodó káosz telejes tükörképe volt, és először gondolkodtam el az önkéntesek hibás energia átcsoportosításán.
Ahogy az ásatási terület felé közledtem több arab verődött körém. Karolina kicsivel később indult el. Meg kellett kerülnöm egy ziggurat romjait, hogy eljussak a daruhoz. Egyre több fátyolos nő és mogorva Arab haladt velem lefelé az évezredes úton. Karolina kiáltására lettem figyelmes. Alig tudtam odafordítani a fejem, máris lefogott 4 vagy 5 izmos Arab és egy öregebb fanatikusan égő szemű férfi állt elém. Amíg tudtam figyelemmel kisértem, ahogy Karolinát egy csoport nő közé vetik, és fátylat illetve arab ruhát dobnak rá. A fanatikus uriember elővett egy kést és a torkomhoz nyomta. Követelte , hogy mondjam meg a nevem erre én tökéletes törzsi dialektussal megmondtam, hogy az én nemevm Omar ElSharim Jafre. Ezt a nevet ismernie kellett hiszen törzsének egyik híres bölcse volt. Amint elhangzott a nevem meglepődve nézett a szemembe, szinte szégyenkezve, de a kökény szín megvadította, majd felnézett a hajamra és utalva kese szinére gúnyosan mosolyogni kezdett. Átkiabált Karolinához, hogy tényleg ez e a nevem. Karolina nem értett Arabul plusz teljes sokkban állva fogalma sem volt mit válaszoljon. Erre a fantikus arab megkérdezte tőlem, a késsel torkom körűl babrálva, hogy giga vagy artéria. Erre én ezt válaszoltam, hogy artéria. Nevetni kezdett, majd átpislantott Karolniára és megkérdezte tőle is. Karolina rázta a fejét és könyörgőre fogta. Egy pillantással megnyugtattam. Megértette. A halál csak pihenés. Végül az Arab átszúrta nyakam.
Miután átsiklottam a következő dimenzióba. Még érzékeltem amint Karolinát egy több feleséges arab házába kényszerítik sokadik feleségnek. Megpróbáltam minden követ megmozgatni, hogy kiszabaduljon ebből a káoszból, de egy idő után elvesztettem az energiajeleit.
Egészen más revelációk tanuja lettem. A szimbólumok és szellemlények dimenzióját próbáltam áttörni, hogy eljussak hozzá, de egy falba ütköztem amely a vizeket tartotta kordában a föld azon részein. Hirtelen szimbólumok végtelensége zúdult rám és magyarázta el, hogy az Arab kultúra többnejüsége és a nők semmibe vétele Gaiát haragra gerjesztette, és a Muszlim vallásuak földjét terméketlen sivár sivatagos porkultúrává silányította. Gaia a nők álattá alacsonyítását a víz megvonásával bünteti mindaddig amig a muszlim hit fel nem szabadítja asszonyait és merevségéből fel nem éled emberi magaslataiba. Olyan kőfalak örzik ezeket a vizeket amelyeket semmilyen ima vagy varázslat nem tud megbontani.
Azonnal újjászülettem. Nem emberként hanem egy kajszifává annak a fanatikus muzlimnak a kertjébe aki megölt. Zsenge kajszifa voltam. Gaia vizzel táplált és egy év alatt embernagyságúvá cseperedtem. Egy nap az arab megállt velem szemben, és ő maga sem értette miért gondol arra az Európai emberre akit tavaly ölt meg, hisz sok ember vére tapadt a kezéhez. Jeztem neki, hogy igen én vagyok, és, hogy engedje szabadon Karolinát. Embert megőrülni még soha nem láttam ilyen sebességgel. Valószínűleg gyökerestől téphetett ki a földből mert a kép megszakadt.
